A Merkantil Bank Liga NB2 13. fordulójában a Csákvár lesz az ellenfelünk! A Puskás Akadémia fiók csapata nyáron újjá szerveződött, nagy volt a jövés-menés az öltözőben. Sok új játékos mellett új vezetőedző is érkezett a csapathoz. A váltás remekül sikerült, hisz meglovagolva a jó rajtot, ellenfelünk a 3. helyen várja a folytatást!

Csapatunk számára nehezen indult a szezon, sérülések nehezítették a szakmai stáb munkáját. Jó hír, hogy a műtött Szpirulisz Markoszon kívül mindenki felépült, így Lipcsei Péternek lesz merítési lehetősége! 

Az előző fordulóban 2 gólt szerző Gyömbér Gábor és vezetőedzőnk is lát fejlődést a csapat teljesítményében, ez bizakodásra adhat okot egy dobogós csapat ellen is. Frőhlich Roland, Farkas Balázs és Huszák Tamás felépülése pedig nagy lökést adhat a támadójátékunknak, így bizakodva várjuk a hétvégi játéknapot!

A bajnoki szünetet kihasználva péntek délelőtt felkészülési mérkőzést játszottunk az MTK csapatával. Mindkét edző számára remek alkalom volt, hogy játékpercekhez juttassa eddig kevesebb lehetőséget kapó vagy sérülésből felépülő játékosait. A nézők pedig egy nyílt, szép akciókkal, cselekkel tarkított mérkőzést láthattak!

MTK: Varga- Fülöp, Cseke, Deutsch, Szerencsi- Babinszky, Zuigeber,Mezei, Kanta, Szatmári- Simon

2. félidőben pályára léptek: Schön, Kata, Törőcsik, Kovács

Vezetőedző: Michael Boris

Soroksár: Abu- Gárdos, Derekas, Valencsik, Pászka- Misic, Csernik- Szabó, Frőhlich, Orosz- Pölöskei

2. félidőben pályára léptek: Molnár, Lipcsei, Takács, Völgyi, Farkas, Novák, Huszák, Lőrinczy, Pócsik, Pál

Vezetőedző: Lipcsei Péter

                                       

                                        Novák Zsombor góljával egyenlítettünk

MTK- Soroksár:  2-2  (0-1)

15. perc: Pászka beadását Pölöskei vette le a hosszú saroknál. Éles szögből a rövid felsőt vette célba, de Varga szögletre ütötte a labdát.

33. perc: Pölöskei labdájával a mélységből induló Orosz lépett ki. Fülöp szorításában 12 méterről lőtt, Varga ismét védeni tudott.

38. perc: 0-1: Előbb Csernik szép cselekkel tartotta meg a labdát a bal oldalon, majd átfogattuk a játékot a jobb oldalon felfutó Gárdoshoz. Védőnk beadását Pölöskei 7 méterről a kapu bal oldalába fejelte.

42. perc: Simon élesen középre lőtt labdáját Abu Szatmári elé ütötte, aki kapásból lőni tudott. Kapusunk visszaért, és ez a labda már nem jött ki róla!

45. perc: Zuigeber éles szögből leadott lövését Abu szögletre ütötte.

49. perc: Lipcsei eladott labdája után Simon éles szögből centikkel lőtt kapu fölé.

58. perc: Lőrinczy lapos beadását Pál átlépte a rövid saroknál, de a második hullámban érkező Novák lemaradt a labdáról.

63. perc: 1-1: Völgyi eladott labdája után Simon kapott egy kiugratást. A pattogó labdát kézzel simította maga elé, majd laposan a kapuba passzolt. A játékvezető szabályosnak látta a találatot.

66. perc: 2-1: Egy jobb oldali beadást Simon kapásból a kapufa segítségével a hosszú sarokba pörgetett.

71. perc: Gyönyörű szóló után Farkas beadása nem volt pontos, így Cseke menteni tudott.

85. perc: 2-2: Lőrinczy kis szöglet utáni beadását a hosszú saroknál Novák fejelte a jobb alsóba.

88. perc: Jobb oldali beadást követően Simon fejese a felső lécről a mezőnybe pattant.

Az NB2 Merkantil Bank Liga 12. fordulójában a friss feljutó Szolnok vendégei voltunk vasárnap. A mindkét csapat számára rendkívül fontos lett volna a 3 pont, hisz nagyon sűrű a mezőny  és senki sem szeretne leszakadni a középmezőnytől!

Az első félidőben a küzdelem dominált, de a kapuk nem forogtak veszélyben. A hazaiak nagy bedobások után próbáltak veszélyeztetni, míg a Soroksár inkább kontrákra épített. Ebben a játékrészben a Szolnok akarata érvényesült, hisz egy bedobást követően Völgyi lerántotta emberét, így tizenegyeshez jutott vendéglátónk. Szabó Péter pedig magabiztosan értékesítette azt.

Szünetben Lipcsei Péter kettős cserét hajtott végre, Pölöskei és Szerető lépett pályára. A játékunk felgyorsult és veszélyesebb lett. Előbb Korozmán, majd Szerető buktatásáért ítélt jogos büntetőt a játékvezető. Gyömbér Gábor mindkét esetben védhetetlenül bombázott a kapuba, így átvettük a vezetést és ezt a mérkőzés végéig meg is őriztük. Fontos 3 pontot gyűjtöttünk be a válogatott szünet előtt!

Szurkolóink azonban nem maradnak mérkőzés nélkül, hisz 11-én, pénteken 11 órától az MTK-val játszunk felkészülési mérkőzést a Salgótarjáni utcai pályán. 

A válogatott szünet előtt Szolnokon lép pályára csapatunk. A tiszaligeti együttes egy év NB3-as tagság után idén visszajutott az NB2-be, és bár nehezen indult számukra a szezon, egyre jobb formát mutatnak. Utolsó 5 mérkőzésükön ugyan úgy 7 pontot szereztek, mint Lipcsei Péter csapata. A Soroksár hagyományosan jól szokott szerepelni Szolnokon, de könnyű mérkőzésre ezúttal sem számíthatnak Gyömbér Gáborék.

Szolnoki Tiszaligeti Stadion,    vezeti: Csonka Bence  (Punyi Gyula, Berényi Ákos)

Szolnok: Molnár-Farkas- Csirmaz, Horgosi, Kovács, Szabó R., Bárdos- Tóth, Tisza, Földi-Szabó P.,- Vólent

Vezetőedző: Csábi József

Soroksár: Varga- Gárdos, Gyömbér, Valencsik, Völgyi- Csonka, Misic- Csernik, Lőrinczy, Korozmán- Orosz

Vezetőedző: Lipcsei Péter

 

Szolnok- Soroksár:  1-2  (1-0)

 

A játékvezető lefújta a mérkőzést.

90+1. perc: Gyors kontra végén előbb Farkas lőhetett volna, de ő még Pölöskei elé  tálalt, majd támadónk is célba vehette volna a kaput, de nem találta el azt.

A játékvezető 3 percet hosszabbít.

90. perc: Valencsik kapott sárga lapot.

87. perc: Kotula szögletét Varga magabiztosan húzta le. 

83. perc: Újabb bemutatkozó csapatunkban, Korozmán helyére Farkas érkezett.

81. perc: Földi helyére Simon érkezett a hazai csapatba, ezzel kihasználták mindhárom cserelehetőségüket.

78. perc: Szabó Péter helyére Kotula érkezett a hazai csapatba.

77. perc: Misic 30 méteres lövése kapu mellé szállt.

73. perc: Csonka adta el a labdát, Szabó Péter nem tudta egy az egyben megverni Gyömbért, aki szögletre mentett.

70. perc: Gárdos beadása Pölöskeinek kicsit magas volt, így már nem tudta kapura irányítani.

66. perc: Tóth helyére Lackó érkezett a hazai csapatba.

63. perc: 1-2: Szeretőt buktatták a tizenhatoson belül, Gyömbér ezt a büntetőt is középre bombázta.

59. perc: 1-1: Korozmánt ütötték el a tizenhatoson belül, amiért mi is tizenegyeshez jutottunk. Gyömbér az elvetődő kapus helyére lőtte a labdát.

57. perc: Csirmaz beadását Tóth ollózva kapu mellé húzta.

55. perc: Szerető szép szólója után Kovács becsúszva mentett az ötösön érkezők elől. 

52. perc: Gárdos beadásáról Pölöskei maradt le a rövid saroknál.

49. perc: Völgyi szabadrúgását Kovács fejelte ki a tizenhatoson kívülre.

46. perc: A szünetben Lipcsei Péter kettős cserét hajtott végre. Pölöskei és Szerető érkezett Orosz és Lőrinczy helyére. A hazaiaknál nem volt csere.

A játékvezető lefújta az első félidőt. 

41. perc: Csonka indításával Lőrinczy lépett ki. Jobb lábára cselezett, de ott sok volt a védő és szerelni tudták. 

39. perc: Lőrinczy fűzte be védőjét a bal oldalon. Beadását Orosz egy védő szorításában nem tudta kapura irányítani.

36. perc: Csirmaz kapott sárga lapot egy rossz ütemű belépőt követően. 

32. perc: 1-0: Szabó Péter nagy bedobását követően Völgyi rántotta le Vólentet, amiért sárga lapot kapott és büntetőt ítélt a játékvezető. A tizenegyest Szabó Péter a kapu bal oldalába helyezte a jobbra mozduló Varga mellett.

29. perc: Vólent rázta le magáról Valencsikot a jobb oldalon. Középre lőtt labdája mindenki előtt elsuhant. 

28. perc: Lőrinczy szép csel után betört a tizenhatoson belülre, de középre tett labdája pontatlan volt.

25. perc: Orosz jobb oldali beadását Csirmaz csúsztatta ki a hosszún érkező Korozmán elől. 

21. perc: Orosz nyerte meg párharcát, Lőrinczy elé fejelt, aki egyből indította a mélységből induló Korozmánt. Támadónk helyzetbe került, de a játékvezető lest ítélt.

20. perc: Többet birtokolja a labdát a hazai csapat, de a kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben. Mindkét csapat sok pontatlansággal játszik.

14. perc: Valencsik lábáról pörgött le a labda a tizenhatos vonalán, de Tóth meglepődött a lehetőségtől, így elmaradt a lövés.

10. perc: Szabó Péter nagy bedobását Gyömbér fejelte a mezőnybe. A labdát Tisza kapából kapura lőtte, Varga magabiztosan védett.

8. perc: Korozmán 30 méteres lövését Tisza becsúszva blokkolta.

5. perc: Orosz oldalszabadrúgása nem jelentett veszélyt, a védők a rövid saroknál menteni tudtak.

1. perc: A mérkőzést a tiszta fehérben játszó hazaiak kezdték.

Tegnap este közel álltunk hozzá,hogy komoly meglepetést okozzunk a második helyezett otthonában, azonban a rossz helyzetkihasználás megbosszulta magát. Kénytelenek voltunk beérni 1 ponttal, mely a helyzetek számát nézve a hazaiak számára volt kedvezőbb.

                                    

A hajráig mindkét csapat támadólag lépett fel, igyekezett helyzeteket kialakítani, de mindkét kapus remek napot fogott ki, így maradt a 8. percben kialakult 1-1-es eredmény. A 78. percben Takács Zsombort kiállította a játékvezető, ennek ellenére ebben az időszakban alakítottuk ki a legnagyobb helyzeteinket. A csereként beálló Pölöskei kétszer lőtt fölé nagy helyzetben, míg Gárdos közeli próbálkozását a hazai kapus bravúrral védte. 2 pontot Siófokon hagytunk...

Siófok Városi Stadion,  vezette: Derdák Marcell (Király Zsolt, Legeza László)

Siófok: Hutvánger- Jánvári, Tajty, Magasföldi, Horváth A., Bencze, Csilus, Horváth P., Szakály, Izing, Lorentz

Vezetőedző: Gál István Róbert

Soroksár: Varga- Gárdos,Gyömbér, Takács, Völgyi- Csonka, Misic- Csernik, Lőrinczy, Korozmán- Orosz

Vezetőedző: Lipcsei Péter

 

A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában a dobogó második fokán álló Siófok vendégei voltunk, így közel sem ígérkezett könnyűnek a vasárnap késő délutáni mérkőzés. Ezen a héten vezetőedzőnk rendelkezésére állt már Völgyi, Farkas és Frőhlich is, viszont Huszák továbbra is sérüléssel bajlódik.

Villám rajtot vettünk, már a 2. percben megszereztük a vezetést. Szöglet után Völgyi elé pattant a labda, aki 18 méterről állítás nélkül védhetetlenül lőtt a hosszú sarokba. Azonban nem örülhettünk sokáig, hisz a 8. percben Bencze révén egyenlítettek a hazaiak.  Ezután kicsit lecsendesedett a mérkőzés, a Siófok birtokolta többet a labdát, de helyzeteket mi alakítottunk ki. Több veszélyes kontrát vezettünk, de nem sikerült ezeket gólra váltani.

A második játékrészben nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltunk. Többet volt nálunk a labda, veszélyesebben játszottunk, több helyzetet alakítottunk ki, de gólt továbbra sem sikerült szereznünk. A 78. percben úgy tűnt a döntetlen is jó eredmény lehet, hisz egy ártalmatlannak tűnő szituáció után Takács megtaposta ellenfelét, amiért a játékvezető kiállította. De ekkor sem mondott le a csapat a győzelemről, az utolsó percekben 4 olyan kontrát vezettünk, melyekből gólt kellett volna szerezni. Pölöskei ziccerbe is került, de a győztes találatot ő sem szerezte meg. Ez alkalommal a hazaiak örülhettek jobban a döntetlennek!