Hétvégén elrajtolt az NB2-es felnőtt labdarúgó bajnokság és már az első forduló is sok meglepetést tartogatott.

A feljutásra esélyes csapatok közül csak a Győr tudott nyerni, a Haladás és a Gyirmót 1-1 ponton osztozkodott a pénteki rangadón, míg a Vasas és MTK idegenben kapott ki. Ismét bebizonyosodott, hogy ebben a bajnokságban nincsenek lefutott mérkőzések!

                                                     

Csapatunk a Kazincbarcikát fogadta a Haraszti úton. A mérkőzés előtt Dragóner Attila, ügyvezető köszöntötte az előző év legjobbjait, Lőrinczy Attilát és Kundrák Norbertet. Majd a játéké lett a főszerep, csapatunk az első perctől kezdve dominált, nyomás alatt tartotta a vendégeket. A félidő elején lövőhelyzetekig jutottunk el, de gólt nem sikerült szereznünk a zártan védekező KBSC ellen. A játékrész vége előtt gyönyörű szabadrúgás variációt követően Horváth elütötte a kitörő Molnárt, így jogos tizenegyeshez jutottunk, de Gyömbér jobb sarokba tartó labdáját a vendég kapus védeni tudta. 

A második játékrészben sem változott a játék képe. Nálunk volt többet a labda, ellenfelünk pedig mélyen a tizenhatosa előtt védekezett. Az utolsó negyedórában a frissen pályára lépő Pált ütötték el a vendég védők, így ismét tizenegyest lőhettünk. Ezúttal Lőrinczy nem hibázott. Gáldhidi György csapata ezután nagyobb sebességre kapcsolt és az 5 perces hosszabbításban egy hosszúra ívelt labda után Lukács egyenlíteni tudott. Csapatunk megérdemelte volna a 3 pontot, de egy kihagyás elegendő volt  pontvesztéshez.